Vajon mióta létezik ez a különös kikapcsolódási forma, amely egyszerre szólhat az egészségről, a relaxálásról, valamint a társaságról? Talán a köztudatban kevésbé ismert, de a szaunázás története mintegy kétezer évre nyúlik vissza, és bár mai napig elsősorban az északi népekhez kötjük, a jótékony hatásai miatt mára szerte a világon elterjedt. A szaunázásról mintegy ezer éve őriznek feljegyzéseket az észak-európai területekről, az első virágkora azonban az 1600-as évekre tehető: ekkor már az ide utazó idegent is megkínálták a lehetőséggel, hogy 90-100 fokban meztelen testtel töltsön el egy kis időt. Nos, az írásos emlékek szerint akkoriban ezt az arra járó külföldiek nagyrésze nem igazán értékelte. Az évszázadok során számos fajtája alakult ki, azonban máig a hagyományos finn szauna legismertebb. Ez a tevékenység nem csupán pihenés, a szauna jótékony hatásairól sokat olvashatunk. Nézzük meg, melyek ezek!
Miért is szaunázunk?
Természetesen a mai modern szaunafülke, amelyet a különböző uszodai létesítményekből, szállodákból, vagy épp otthonokból ismerünk, nem azonos az ezer évvel ezelőtti állapottal.
Az első szaunák
Kezdetben földbe ásott gödrök voltak a szaunák, amelyekben tüzet raktak, majd lefedték őket. Ezzel készítették elő a fürdéshez használt kellemes hőmérsékletű helyet a vándorló északi népek. A szaunák aztán később már valódi helyiségekké váltak, kezdetben azonban ezeket több funkcióval látták el: kamraként szolgáltak, orvosi vizsgálatok helyét adták, sőt még a szüléseket is itt vezették le. A korai modern időszak szaunáitól a ma már Európa-szerte ismert és szeretett, nyugalmat árasztó kedves kis faházak képéig tehát hosszú út vezetett. Valódi lendületet a 20. század és az iparosodás adott a mobilabb, modernebb típusok megszületéséhez.
Mi pontosan a szauna?
Talán kevesen tudják, de a valódi élmény elérésére érdemes hosszú időt szánni: nem tanácsos a pár perces szaunázás. Akár másfél-két óra is lehet egy igazán relaxáló szertartás, amely a finn nép körében teljesen egyértelmű időtartam, hiszen a szocializáció része megtanulni a szaunázás helyes módját, lépéseit.
A különböző szaunákban egyébként 50 foktól 130 fokig mindenféle hőmérséklet előfordulhat, amelyet állóképességtől függően állíthatunk be. Minél feljebb foglalunk helyet, annál melegebb levegőre számíthatunk.
Mi a különbség a szauna és a gőzfürdő között?
Bár kívülről nézve a szauna és a gőzfürdő szinte egy és ugyanaz, valójában, ha kipróbáljuk mindkét lehetőséget, könnyen felismerhetjük, hogy egész más érzetet okoz a kettő. Míg a gőzfürdőben 40-60 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk, valamint 80 százalékos páratartalomra, addig a szaunában a forróság sokkal nagyobb lehet, azonban a páratartalom maximum 30 százalékos. Amennyiben félve próbáljuk ki az izzasztó meleget, kezdetben érdemes a gőzkabin felé venni az irányt, az ugyanis kisebb kihívást jelent a szervezetnek.
Ismerd meg a szauna hatásait!
Talán sokan gondolták eddig, hogy a szaunázás csupán egy a számos wellness-szolgáltatás közül, pedig annál jóval több: egy egészséget megőrző rituálé, amely a testet és a lelket egyaránt felfrissíti. Nézzük, mely tényezőkre hat jótékonyan a száraz gőz a szervezetünkben.
● Immunrendszer erősítése, állóképesség javítása: A forró levegő a keringésünkre pezsdítően hat. A melegben a szív megkétszerezi a pumpált vér mennyiségét, emellett a hőmérséklet hatására izzadni kezdünk, ez a folyamat pedig köztudottan a méregtelenítést segíti. Mivel a testünket igénybe veszi a körülményekhez való alkalmazkodás, ezért az immunrendszer is erősödik az igénybevétel során.
● Stresszcsökkentés: Ki gondolta volna, hogy a szárazgőzzel teli kabinban a meleg hatására testünk endorfint termel? Ez a hormon pedig nemcsak a közérzetre gyakorol pozitív hatást, de a stressz-szintet is csökkenti. Emellett nyugodtabb éjszakákat, zavartalanabb pihenést eredményez.
● Fájdalomcsillapítás: A szaunázás a tévhitekkel ellentétben a betegségeket nem gyógyítja, azonban rendszeres gyakorlása megelőzheti a felsőlégúti problémákat. Emellett az izomlázra remek gyógyír lehet.
● Bőrfiatalítás: az északi népeknél alapvető, hogy a forró levegőt a hideg vízzel cserélik fel, és a szaunázás után a tóban, vagy a merülő medencében csobbannak. Ez a metódus nem csupán a szív-és érrendszerre gyakorol pozitív hatást, hanem a bőr állapotára is, amely így könnyebben megőrzi rugalmasságát, feszességét.
● Relaxálás: A szauna a kikapcsolódásnak is remek teret biztosít, hiszen maga a rituálé, amely hozzá kötődik, ellazítja a testet és lelket. A szaunához vezető úton a ruhákkal együtt, a kinti világ gondjaitól, bajaitól is megválhatunk, és csak a feltöltődésre koncentrálhatunk. Emellett a meleg serkenti az agysejtek működését, ezért a szellemi felfrissülésben is nagy szerepe juthat neki.
Amire érdemes odafigyelni
Fontos, hogyha bármiféle tartós betegséggel élünk együtt, mindenképp egyeztessük orvossal, hogyan, milyen körülmények között használhatjuk a szaunát. A szívbetegséggel élőknek nem tilos a szárazgőzben való kikapcsolódás, azonban a hőmérsékletkülönbség meghatározott, hiszen a szív-és érrendszer csak bizonyos határig terhelhető. A hideg-meleg hirtelen vagy drasztikus módon való váltogatása nem javasolt a magas vérnyomással élőknek sem. A szaunát lázasan, fertőző betegség esetén, műtét után tilos használni.
Ha a szaunát regeneráció céljából vennénk igénybe, például sportolóként az izomláz csökkentésére, fő a rendszeres használat. A testünknek ugyanis hozzá kell szoknia a folyamathoz, amely a szárazgőzkabinban zajlik. Az ajánlott szaunahasználat sportolóknál heti 1-2 alkalom.
A kellemes rituálé akkor fordulhat át bajba, ha nem vesszük figyelembe az alapvető kockázati tényezőket. Például a szaunázás előtti alkoholfogyasztás megnöveli a szívritmuszavar, a vérnyomásesés esélyét, valamint a szervezet túlmelegedését idézi elő. A bőrön át bejutatott gyógyszereket – például inzulin – érdemes a szaunázást követően beadni, mivel a meleg gyorsítja a keringést és ezáltal a felszívódást.
Rövid kalauz a szaunatípusokhoz
A hagyományos finn szauna mellett a 20. században alakultak ki a különböző változatok. Nézzük, miből válogathatunk!
● Hagyományos szauna, finn szauna: Ebben a típusú szárazgőzben a levegő hőmérséklete magas, 70-110 Celsius fok közötti, míg a páratartalom alacsony, 5-25 % között változhat. Finnországban nem a wellnessrészlegek sajátja, a legtöbb otthonban megtalálható ez nemzeti identitáshoz szorosan kapcsolódó kabin, amely a nagyvárosokban elektromos, míg vidéken fafűtéssel működik. Utóbbi helyeken nem medencét használnak: az időjárástól függetlenül a természetes vizekben oldják meg a merülést.
● Infraszauna: Ahogy a nevéből is kiolvasható infrasugarakkal zajlik a melegítés ezekben a kabinokban, amely az egyik legkedveltebb szaunatípus az európai országokban. Számos otthonban megtalálható, nemcsak északon. A betegségmegelőzésben fontos szerepet tulajdonítanak neki. Az infraszauna kevesebb áramot fogyaszt, viszont háromszor annyi izzadságot eredményez, mint hagyományosabb társai.
● Füstszauna: Nyírfával fűtik be a kémény nélküli kis faházban működő füstszaunákat, amelynek igénybevétele több óra előkészületet kíván. A szaunázást ugyanis már csak akkor lehet megkezdeni, amikor megszűnt a füst, és a tűz csak parázslik.
● Mobilszaunák: Hajó, vonat vagy teherautó? Bármelyikből választhat az, aki a szaunáknak ezt az egyszerre modern és furcsa változatát szeretné tesztelni. Kevesen gondolnák, de még a MIR-Űrállomáson is üzemel egy szauna.
Szauna az otthonunkban
Ha arra vágyunk, hogy a szaunázás élménye mindig kéznél legyen, a lehetőség adott. Azonban az otthoni szaunát alaposan meg kell tervezni.
● Számoljuk bele a költségekbe magát az eszközt, de a vele járó áramfogyasztást is!
● Válasszuk hosszú távra tervezve a jobb minőségű terméket. Nyugodtan kérjünk segítséget hozzáértőtől: nem biztos, hogy a legdrágább a legjobb!
● A beépítés kapcsán vegyük figyelembe a légelvezetési lehetőségeket, a burkolat milyenségét, valamint a szükséges energiakövetelményt!
A szaunázás helyes módja
Ha pedig megtaláltuk a megfelelő helyet és időt a szaunázásra, tartsuk szem előtt a legfontosabb lépéseket, hogy a frissítő rituálé valóban egészséges legyen.
- Kezdjük mindig a zuhanyozással! Ahogy arról már szó esett, mielőtt szervezetünket megtisztítjuk a méreganyagoktól, a bőrünket is tegyük mentessé a szennyeződésektől.
- A szaunában maximum negyedórát érdemes eltölteni egyszerre. 8-15 perc az ajánlott időtartam, amelynek betartásában segít a kabinokban elhelyezett homokóra.
- A szaunában általában ülve töltjük az időt, de ha lehetőségünk van rá, feküdjünk el, így ugyanis a meleg az egész testet arányban éri.
- Mielőtt a hideg vízben merülnénk, hűtsük le magunkat: vagy a szaunából kilépve a hidegebb levegőn töltve egy kis időt, vagy hideg zuhany formájában.
- Miután lehűltünk addig ne menjünk vissza a szaunába, míg a testünk újra nem éri el a szobahőmérsékletet. Ha ez megtörtént a folyamatot 2-3-szor megismételhetjük.
Infraszauna esetében ugyanúgy zuhanyzással kezdjünk, itt 20-40 percet is bent tölthetünk a kabinban, de mindenképpen ülő helyzetet válasszunk. A lehűléshez ne hideg, csupán langyos vizet használjunk.
Fontos! Szaunázás után kerüljük a kávéfogyasztást, mivel a lenyugvó szervezet számára nem kellemes a pezsdítő hatás. Vizet vagy gyümölcslevet fogyasszunk az ásványi anyagok pótlására, de utóbbiból inkább cukormenteset. Emellett ne használjunk kemikáliákat, hiszen a bőr pórusai a szaunázást követően kitágulnak.
A szaunázás legfőbb kellékei
Kezdjük a kevésbé ismert kellékekkel: a szaunakefe segítségével bizonyos pontokon serkenthetjük a vérkeringést, a különböző szaunaolajokat a vízbe csepegtetve a hangulaton, közérzeten javíthatunk. Sőt, figyelembe véve a többiek igényeit, még relaxáló zenét is vihetünk a rituálénkra.
Lényeges kellék lehet még a szaunasapka, hiszen akad, aki a haját is szívesen óvja a melegtől. Ha ez nincs kéznél, egy törölköző is elég a fejre, ebből szaunázás esetén úgysem lehet elég. Mindig több törölközővel készüljünk, főként, ha nemcsak egyszer tervezünk beülni a kabinba. Külön törölközőt vegyünk elő a zuhanyzáshoz, a szaunában való elfekvéshez, üléshez. Érdemes eltérő színekkel és méretekkel érkezni, így biztosan nem cseréljük össze az izzadtságot felszívó és a tisztálkodásra szolgáló textileket. Szaunatörölközőből ma már igazán nagy a választék, ezért kedvünkre keresgélhetünk az egész család számára a Törölköző webshop kínálatából.
Szauna-etikett
Nemcsak az egészségünkkel, de az illendőséggel kapcsolatban is fontos betartani néhány alapszabályt a szaunában:
- A papucsot mindig hagyjuk kívül.
- Száraz törölközővel lépjünk be: a nedves textil melegíti a hőmérsékletet.
- Ne hangoskodjunk, figyeljünk a megfelelő távolságra.
- Csak akkor beszélgessünk, ha a másik szívesen társalog. Akad, aki csendes elmélyülésre használja a szaunát. Tartsuk tiszteletben!
- Ne vigyünk be ételt, italt, újságot, könyvet!
- Ne üljünk be erős illatú kozmetikumokkal!
Ha a fenti szabályokat és jótanácsokat betartjuk, biztosan jó élménnyel zárjuk a napot. Törölközőket fel, irány a szauna!